Szakorvosom, Koppány doktornő magas szintű szakmai tudásával és emberséges hozzáállásával. Csak szuperlatívuszokban lehet a doktornőről beszélni.
Igazából nem ragadnék ki egyetlen dolgot sem. Nagyon elégedett vagyok magával a "páciens követéssel", hogy rugalmasan próbáltak igazodni az igen gyorsan változó elfoglaltsághoz, hogy készséggel segítettek először megtalálni pontosan a rendelőt, hogy kedvesen és udvariasan fogadtak, hogy Doktornő hatékonysága mellett igen kedves és felkészült, sok-sok mindent mondhatnék. Szolgáltatásuk messzemenően pozitív irányban túlmutat még a magán egészségügyi rendszeren is. Őszinte tisztelettel gratulálok hozzá!
Nagyon elégedett vagyok. Örülök, hogy az Endokrinközpontot választottam. Dr. Koppány Viktória doktornőre ajánlás alapján esett a választásom. Nagyon kedves, körültekintő és segítőkész volt. Türelmes, minden kérdésemre kielégítő választ és iránymutatást kaptam. Kifejezetten tetszett a jelenleg kialakult vírus helyzet miatti rugalmasságuk, hogy felajánlották a távkonzultációt, mely szuper megoldás volt részemre. Az asszisztens kolléganővel a konzultáció előtt és után is többször beszéltem telefonon és emailen is, aki nagyon segítőkész és kedves volt.
Nagyon értékelem, hogy a doktornővel tudntam telefonon is konzultálni, és nem kellett terhesen emberek közé mennem a koronavírus idején. Remek kezdeményezésnek tartom a Távkonzultáció lehetőségét. Mindenkinek csak ajánlom!
A doktornő segítőkészségét és kedvességét szeretném kiemelni, úgy érzem a kérdéseimmel bizalommal fordulhatok hozzá!
Már az első kapcsolatfelvétel gördülékeny, kulturált és minőségi volt, emellett Koppány doktornő kedvességével, hozzáállásával és felkészültségével nagyon meg vagyok elégedve.
Nagyon értékelem, hogy a Doktornővel tudtam telefonon is konzultálni, és nem kellett terhesen emberek közé mennem ebben a helyzetben.
Nagyon elégedett vagyok. Örülök, hogy Önöket választottam. Dr. Koppány Viktória doktornőre ajánlás alapján esett a választásom. Nagyon kedves, körültekintő és segítőkész volt. Türelmes, minden kérdésemre kielégítő választ és iránymutatást kaptam. Kifejezetten tetszett a jelenleg kialakult helyzet miatti rugalmasságuk, hogy felajánlották a távkonzultációt, mely szuper megoldás volt részemre. Az asszisztens kolléganővel a konzultáció előtt és után is többször beszéltem telefonon és emailen is, aki nagyon segítőkész és kedves volt.
Aspirációs citológiai vizsgálaton vettem részt. Ahogyan mondani szokás: Vass főorvos úr vérprofi. A feszültséget egy szempillantás alatt oldotta, s maga a vizsgálat sem tartott tovább. Maximálisan elégedett vagyok. Köszönöm a profizmust és az elhivatottságot!
Dr. Koppány Viktória doktornő szokása szerint kedvesen fogadott és mindent ismét tökéletesen érthetően elmagyarázott "betegségemről", egészségi állapotomról. Nagyon kedvelem és tisztelem a Doktornőt, személyisége elragadó, minden kontoroll után úgy érzem, hogy a legjobb "kezekben" vagyok.
Dr. Koppány Viktória személyében egy szakmailag tökéletesen felkészült, rendkívüli empátiával rendelkező orvos személyét ismerhettem meg. A találkozásunk rendkívül megnyugtató volt számomra és határozottan bízom abban, hogy a betegségem miatt okozott probléma az Ő segítségével rendbe jön.
Koppány Viktória doktornőnek kifogástalan volt a viselkedése, nagy a szaktudása . A Doktornő kedves, figyelmes, minden problémára tud megoldást ajánlani.
Az ellátás menete, precizitása, teljeskörűsége tetszett. Az hogy figyelmet és válaszokat kaptam, mindezt kedves támogató légkörben!
Koppány Viktória dr. nő nagyon udvarias, kérdéseimre készséggel és kielégítően válaszolt. Megnyugtatott, mindenre kiterjedő orvosi vizsgálatokat rendelt el.
Hangulatos hely, udvarias fogadtatás a recepción, pár perc várakozás után kijött elém a Doktornő üdvözölni. Koppány doktornő csupa kis "cukiság". Minden kérdésemre kimerítően, megnyugtatóan válaszolt. Ajánlani fogom mindenkinek.
A doktornő szakmai hozzáértése, és emellett a humoros, emberi páciens "kezelése" lenyűgöző.
A doktornő szakmai hozzáértése, és emellett a humoros, emberi páciens "kezelése" lenyűgöző.
Koppány Doktornő nagyon kedves volt. Segített abban, hogy problémáimat komplex módon tudjam én is kezelni, elfogadni. Hasznos életviteli útmutatást adott, hosszútávú gyógyulásomat ezzel is segítve.
Dr. Koppány Viktória doktornő nagyon kedves, segítőkész. Mindig mosolyog és nagyon laza. Nem a tipikus "orvos-páciens" kapcsolatot alakítja ki, nagyon közvetlen és barátságos.
Dr. Koppány Viktóriával teljes mértékben meg voltam elégedve, nagyon alapos, a szakmai tudása is óriási!
A kedves, aranyos, nyugodtságot árasztó dr. Koppány Viktória doktornő, akihez mindig örömmel megyek. Mindent türelmesen, számomra is érthetően elmagyaráz, és a magyarázat közben mindig megcsillogtatja szuper humorérzékét is! :)
Koppány doktornő több éves problémámat oldotta meg 10 perc alatt...Hihetetlen a szakmai hozzáértése... A recepciós hölgy aki ma vért vett tőlem nagyon kedves és pontos volt,a szokásos 6-8 szúrás helyett,elsőre megoldotta! Köszönöm mindkettejüknek!
Mindenki elképesztően kedves, türelmes és szakmailag magas fokon áll. Mind a recepció összes munkatársa, mind a hölgy a vérvételen fantasztikus volt. És láttam, hogy nem csak velem, hanem mindenki mással. Koppány doktornőről ódákat tudnék zengeni, pedig eddig csak egyszer jártam nála. Megkapó az az odafigyelés, elkötelezettség és szakmaiság, amit ő képvisel. Köszönök mindent!
Igazából mindennel meg voltam elégedve. A Doktornő kedves, segítőkész és precíz volt. Ismét azt kaptam, amit bárkinek kívánok, ha orvoshoz kell mennie.
A Doktornő (Koppány Viktória) kiváló orvos, gyors, nagyon segítőkész, mindenre kiterjedt a figyelme. Felhívtak előtte, hogy biztosan tudok-e menni. Kedves kiszolgálás.
Koppány Doktornő felkészültsége, célratörő iránymutatásai, emberközpontűsága példamutató! Örülök, hogy megismerhettem!
Először nem akartam elhinni, hogy 20 perc mindenre elég lehet, de tévedtem! A Doktornő pontosságának, precizitásának és nagy szakértelmének köszönhetően tényleg mindenre választ kaptam 20 perc alatt és úgy távozhattam, hogy mostantól biztos kezekben vagyok. Köszönöm!
Nagyon kellemes és nyugodt volt a légkör, figyelmesek és segítőkészek voltak az ott dolgozók. Nem maradt bennem kétely, mert minden kérdésemre választ kaptam. Csak pozitívumokról tudok beszámolni.
Mindennel maximálisan megvoltam elégedve. A recepciós hölgyek akikkel kapcsolatba léptem, mind nagyon kedvesek és segítőkészek voltak illetve kiemelném, hogy mosolyogtak - nekem ez különösen tetszett! A doktornő pedig nagyon kedves, türelmes, segítőkész, mint mindig, mindent amit kérdeztem érthetően megválaszolt, összességében az én benyomásom nagyon pozitív!
Mindenki nagyon kedves, akivel találkoztam, az orvosi konzultáció gyors és hatékony, Koppány doktornő szinte olvasott a gondolataimban, a vérvétel szintén pillanatok alatt, fájdalom nélkül történt, a leletet 24 óra alatt megkaptam. Maximálisan elégedett vagyok. Az asszisztens hölgyek igazi tündérek! :)
Nagyon elégedett voltam a Doktornő felkészültségével, az időpont visszajelző sms-el, recepciós hölgyek kedvességével és felkészültségével.
Nagyon rég óta jártam a problémáimmal orvosokhoz, csalódás után csalódás ért. 14 éves koromban pcos diagnosztizáltak nálam, de igazán egyik orvos se foglalkozott ezzel. Későbbiekben IR és pajzsmirigy problémáim is lettek. Sok aggodalom volt bennem. Egy ismerősöm ajánlotta Koppány doktornőt. Szerencsére nagyon pozitívan csalódtam. Összefogóan számomra is érthetően megfogalmazta a dolgokat. Az elején feszült voltam, de könnyen megtalálta velem az összhangot és pillanatok alatt megnyugodtam.. Megnyugodtam, hogy most már " jó kezekben vagyok". A labor eredményeimet együtt átbeszéltük. Elmonta, mi mit jelent, hogyan és min kell változtatnom.
Koppány doktornőt mindenkinek csak ajánlani tudom, udvarias, empatikus és mindenre kiterjed a figyelme. Szerintem (laikusként mondom!) jó szakember, minden kérdésemre körültekintően válaszolt. Kellemes, pozitív beállítottságú személyiség.
Lényegretörő volt, nem húzta az időt, mégis mindent felírt és elmondott, nem csak azon probléma kapcsán, ami miatt felkerestem, hanem az összes leletem, gyógyszereim alapján várható másféle endokrin probléma kapcsán is. Nem nézett le, és nem nézett idiótának. Nagyon örülök, h a doktornőhöz jöttem, teljes a bizalmam felé. Én úgy gondoltam, h erre a leletre egyből gyógyszer kellene, de azt hittem, nem fog egyből gyógyszert írni, és nagyon kellemesen csalódtam, h egyből írta a gyógyszert. Nagyon elégedett vagyok.
Véleményeket Dr. Koppány Viktóriáról itt olvashat >>>
Rendelés típusa:
Rendelés helye: Mammut II. 5. em.
Telefonszám: +36 70 431 9728
A PCOS gyakori probléma, melyet főleg a fogamzókorú nőknél diagnosztizálnak. Tünetei igen szerteágazóak, és sokszor hétköznapiak, így nem mindig figyelnek fel rá. Mivel hormonális zavarról van szó, a hangulatot is befolyásolhatja, sőt, a legfrissebb tanulmányok szerint nem ritkán kiderül, hogy a depresszió és a fásultság mögött PCOS áll. A témában dr. Koppány Viktóriát, az Endokrinközpont PCOS specialistáját kérdeztük.
Manapság könnyű úgy tekinteni az Ozempicre és más szemaglutid hatóanyagú fogyókúrás gyógyszerre, mint valamiféle csodaszerre, amely szinte pillanatok alatt megoldja a túlsúly, az elhízás problémáját. Dr. Mutnéfalvy Zoltán, az Endokrinközpont endokrinológusa, kóros elhízásra szakosodott specialista azonban arra hívta fel a figyelmet, hogy ezek a gyógyszerek valóban nagy segítséget jelenthetnek bizonyos pácienseknek, azonban vannak esetek, amikor nem ajánlatos szedni őket.
A túlsúly és különösen az elhízás egy összetett állapot, aminek korántsem csak az lehet az oka, hogy valaki túl sok édességet eszik. Szinte minden esetben érdemes a hormonális háztartás egyensúlyát vizsgálni az obezitás hátterében. Dr. Mutnéfalvy Zoltán, az Endokrinközpont endokrinológusa, kóros elhízásra szakosodott specialista azokra a gyanús jelekre hívta fel a figyelmet, amelyek miatt érdemes endokrinológus bevonásával vizsgálni az elhízás hátterét.
A vér kóros zsírszintje veszélyes állapot, már csak azért is, mert nem okoz tüneteket úgy, hogy a betegnek panaszt okozna, így sokáig rejtve maradhat. Legtöbben egy más okból készített laborvizsgálat kapcsán szembesülnek elsősorban a magas koleszterinszinttel és a magas trigliceridszinttel, amelyek kezelést igényelnek. Prof. Dr. Somogyi Anikó PhD, az Endokrinközpont endokrinológusa, diabetológus, belgyógyász, a zsíranyagcsere-zavarok specialistája arra hívta fel a figyelmet, hogy bár az életmód is jelentősen hozzájárul az emelkedhet magas vérzsír, azaz lipid szintekhez, vannak bizonyos betegségek, amelyek szintén kóros lipidértékekhez, ún. dyslipidaemiához vezethetnek.